Hírek

Szűrővizsgálatok

A védőnői hivatás nem csak az egészséges fejlődés nyomonkövetését foglalja magában, hanem az egyik legfontosabb feladata, hogy kiszűrjük azokat a gyermekeket, akiknek orvosi vizsgálatra vagy fejlesztésre van szükségük.

Az eltérések felimerésében segítségünkre van a szülői megfigyeléseket összefoglaló életkoronként speciális kérdéseket tartalamzó “szülői kérdőív”, a kötelező státuszvizsgálat és a látogatások során tapasztaltaink összegzége.

A járványhelyzetre gyorsan kellett reagálnunk, hogy ne maradjanak ellátás nélkül a kisgyermekek, emiatt kialakítottunk egy űrlapos rendszert a szülői kérdőívekhez.

EZT A RENDSZERT EZENTÚL FOLYAMATOSAN SZERETNÉNK HASZNÁLNI,
azaz nem szüntetjük meg a veszélyhelyzet megszűnésével!

Ezek a szűrővizsgálatok kötelezőek! De hidd el, ha nem lenne kötelező is érdemes volna eljönni hozzánk, hiszen szülőként nagyon fontos, hogy megerősítést kapj arról, hogy minden rendben halad a gyermeked testi, érzelmi, szociális és kognitív fejlődésével. Sőt, ha ezekben eltérés van a ti érdeketek, hogy mielőbb megsegítsék a gyermeket, hogy gyorsan fel tudjon zárkózni kortársaihoz.

Tudjuk, hogy munka mellett nehéz megfelelő időpontot találni a szűrővizsgálat elvégzésére, emiatt mi is igyekszünk rugalmasan kezelni a munkaidőnk elejét és végét, hogy a lehető legkevesebb munkahelyi kellemetlenségnek tegyünk ki benneteket.

Azt is tudjuk, hogy sokszor, már a napi rutin feladatok elvégzése után, későn jut eszetekbe időpontot egyeztetni, emiatt akár heteket is késhet a vizsgálat. Mostantól online időpont foglalás is lehetséges Védőnői Szolgálatunknál, így bármilyen időpontban is jut eszedbe, hogy időszerű bejelentkezni azt azonnal meg tudod tenni!


Életkorhoz kötött kötelező vizsgálatok ideje

1 hó15 hó (kiegészítő)4 év
2 hó18 hó5 év
3 hó2 év6 év
4 hó2,5 év (kiegészítő)7 év (kiegészítő)
6 hó3 év
9 hó
12 hó
A megfelelő életkorra kattintva a Szülői kérdőívekhez jutsz!

Egészségügyi ellátás
Pátyi rendelések
elérhetőségei

Jogszabályi háttér

  • A gyermek fejlődésének nyomon követése a rejtett betegségek korai felismerése és kezelése érdekében szükséges és fontos, hogy az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok a hatályos 51/1997. (XII. 18.) NM, illetve a 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendeletek előírását figyelembe véve az adott életkor betöltéséig megtörténjenek
  • Időpontjai az 1, 2, 3, 4, 6, 9, 12, 18 hónapos életkor és 2 éves életkortól 7 éves életkorig évente
  • A gyermek egészségi állapotát jelentősen befolyásolja, ha a rejtett betegségek feltárásához szükséges vizsgálatok az előírt életkorban teljesülnek
  • A lakóhely szerinti illetékes védőnő a jogszabályban leírt védőnői szűrővizsgálatokról védőnői tájékoztatót (igazolást) állít ki, mely tartalmazza a védőnői szűrővizsgálatokat, azok eredményét, értékelését, a javasolt teendőket
  • Elváltozás észlelése esetén a védőnő értesíti a gyermek házi gyermekorvosát / háziorvosát, hogy amennyiben további vizsgálatra van szükség, az minél előbb megtörténjen a gyermek egészségi állapota romlásának megelőzése érdekében
  • A Gyvt. 130/A. §-a (3) bekezdés, Eütv. 81. § (3) bekezdés, Alapell. tv. 13. § (5a) bekezdés alapján a vizsgálat kötelező, annak elmulasztása hatósági eljárást von maga után!

Együtt az újszülöttel

Babaelsősegély

A bölcsőhalál vagy más néven hirtelen csecsemőhalál szindróma még ma is aggodalmat vált ki sokunkban.

Az angol irodalomból vett rövidítéssel SIDS-nek (sudden infant death syndrome) nevezik. A SIDS a baba egyéves kora előtti, minden előzmény nélkül bekövetkezett, hirtelen halálesetét jelenti.

Okát nem ismerjük, azonban bizonyos rizikótényezőit igen, ezek a következők:

  • Felügyelet nélküli hasra fektetés, hason altatás
  • Dohányzás a gyermek körül, passzív dohányzás
  • Túlöltöztetés
  • Gyermek paplanba, takaróba bugyolálása
  • Túl puha matrac
  • A nem biztonságos módon megvalósuló együttalvás
  • Nem megfelelő szobahőmérséklet
  • Genetikai tényezők, családban korábban előforduló bölcsőhalál eset

Megelőzés

A rizikófaktorok elkerülésével, kivédésével csökkenthetjük a kockázatot. Ne legyen a baba túlöltöztetve, és a szoba se legyen túl meleg, az ideális szobahőmérséklet kb. 22 °C. A hasra fektetés mindig felügyelet mellett történjen. Szülőkkel együtt csak akkor aludjon a kiscsecsemő, ha a biztonságos együtt alvás hét pontját be tudják tartani.

Betakarva mindig úgy legyen a baba, hogy ne tudja a takarót a fejére húzni, ezért érdemes a hónalja alá betűrni azt.

Légzésfigyelő használata

A légzéskimaradások érzékelésére a légzésfigyelő készülék használható, mely a benne lévő mozgásérzékelő segítségével monitorizálja a mellkas mozgását. A készülék megfelelő beállítása nagyon fontos, ezt a használat előtt el kell végezni. A beállításokat befolyásolja a matrac vastagsága és alapanyaga is.

A pontos beállítás ellenére is előfordulhatnak téves riasztások. Azonban, ha gyakran riaszt “indokolatlanul” a légzésfigyelő érdemes a gyermekorvossal beszélni erről.

A légzésfigyelő használatánál mindenképp fontos kiemelni, hogy ez önmagában nem egy megelőzési forma, nem csökkenti a bölcsőhalál előfordulásának kockázatát, csak időben jelzi a légzéskimaradást.

Fontos, hogy a légzésfigyelő használata mellett legyen valamilyen szinten jártas a szülő az újraélesztés gyakorlatában is. Több kórházban is vannak kifejezetten szülőknek tartott tanfolyamok, melyek során elsajátíthatják a csecsemő újraélesztés lépéseit. Ezek a tanfolyamok a jelenleg fennálló járványügyi helyzet miatt szünetelnek.

Csecsemő újraélesztése – Babadoktor

Ajánlott weboldalak

https://czeizelintezet.hu/babaelsosegely-tanfolyam/
http://www.babaelsosegely.hu/index.php?page=baba_elsosegely_tanfolyam
http://www.mgya.org/oktato-videok
https://babamento.hu/ujraelesztes
https://elsosegely.hu/cikk.761.csecsemo_ujraelesztes

Anyatejes táplálás, COVID-19

La Leche Liga állásfoglalása – COVID-19

A világjárvány idején érdemes fejben tartanunk az anyatej immunológiai védő hatását

Azoknak az anyáknak a tejében, akik a szülés előtt nem sokkal fertőződnek meg és elkezdik a szoptatást, valamint akik a szoptatás alatt fertőződnek meg, olyan antitestek és immun faktorok termelődnek, amelyek megvédik a szopó csecsemőt és megerősítik a baba saját immunrendszerét. Ezek az immunfaktorok segítik a csecsemő szervezetét, hogy a fertőzésnek kitettség során hatékonyabb választ adjon. A megfelelő higiéniai szabályok követése ugyancsak csökkenti a vírussal való megfertőződés kockázatát.

Ha az anya a szoptatás időszakában betegszik meg, fontos, hogy ne szakítsa meg a közvetlen szoptatást. A baba ilyenkor már találkozott a vírussal, akár az anyán, akár más családtagon keresztül és a legnagyobb hasznot a folytatólagos, közvetlen szoptatás nyújtja számára

A szoptatás megszakítása számos kockázattal járhat:

  • a szoptatott gyermek érzelmileg traumatizálódása
  • csökken a tejtermelés
  • a cumisüveg használata miatt a csecsemő később elutasítja a mellet
  • a közvetlen szoptatás hiánya a védő immunfaktorok csökkenéséhez vezet
  • a csecsemő megbetegedésének kockázata növekszik az immuntámogatás hiányában

Az utolsó szempont kritikus jelentőségű, ugyanis amikor a család bármely tagja a vírussal érintkezett, akkor már a csecsemő is érintkezett vele. Ennélfogva a szoptatás bármely felfüggesztése növeli a csecsemő kockázatát a megbetegedésre vagy akár a komoly megbetegedésre is.

Mindenki számára, aki arra gyanakszik, hogy megfertőződött a COVID-19 vírussal, fontos, hogy a higiéniai előírásokat betartsa, úgymint az alapos kézmosás és a védőmaszk viselése a vírus terjedésének megakadályozására. 

Ha az anya annyira megbetegedne, hogy kórházba kerül, a szoptatást folytatni kell, amennyiben ez lehetséges. Szélsőséges körülmények esetén, ha a szoptatás megszakítása az orvos szerint szükséges, fejéssel ürítsük a mellet. Ilyen esetekben a lefejt tejet, amely többféle immunfaktort tartalmaz, oda lehet adni a babának a fertőzés megelőzése érdekében, valamint akkor is, ha már megfertőződött, így csökkentve a betegség hosszát és súlyosságát.

A cikk eredetije a La Leche Liga honlapján található

Bamasszázs

Babamasszázs

Amikor szívünkkel figyelünk gyermekünkre, akkor értjük meg igazán

Vimala McClure

Az érintés egész életünk során rendkívüli fontossággal bír, végigkíséri emberi kapcsolatainkat. A szeretetteljes masszázs az egyik legnagyobb ajándék, amelyben a szülőnek és gyermekének része lehet.

A babamasszázs, mint szeretgető érintés, már újszülött kortól elkezdhető!

A babamasszázs sokkal többet jelent a kicsinek a puszta testi örömnél vagy a fizikailag érzékelhető pozitív hatásoknál. Segít megőrizni egészségét, testi-lelki jólétét. A szülőnek pedig erősíti az önbizalmát, az anyai érzéseit. Az apák pedig lehetőséget kapnak arra, hogy babájukat masszírozva közelebb kerüljenek gyermekük szívéhez, ezzel élmélyíthessék a köztük kialakuló kötődést.

Magyar Gyermekmasszázs Egyesület

Jótékony hatásai a csecsemőre hatnak leginkább

  • Megkönnyebbülést hoz
    Bélgázok és hasfájás, görcsök, erős fáradtság esetén, izomfeszültségnél, testi és pszichés feszültségnél fogzási fájdalomnál
  • Relaxációban segít
    Alvási szokások javulása, izomtónus normalizálódása, fokozódó alkalmazkodó képesség javulás, önmegnyugtató képesség fokozódása, stressz szintek és stressz hormonok csökkenése várható
  • Stimulál
    Életfontosságú szervrendszert, beszédfejlődést, érzékelést, fejlődést, elme/test-tudatosságot tanulási képességeket

Jótékony hatása szülőkre, testvérekre, családra

  • A kötődés elősegíti a gyermekkel, szülői szerepkörben való megerősödést segíti
  • Önbecsülés, önbizalom növekedése várható
  • Nyugtató hormonok szintje nő, ellazulás követi, stressz hormon szint csökkenése
    várható anyában és apában is
  • Testvérek bevonása, féltékenység csökkenése
  • Alvásminőség javulása várható

Mire van szükség, mindehhez?

Egy meleg szobára, egy meleg szülői kézre, és egy olajra, ami lehetőleg minél természetesebb anyag legyen, leginkább kókuszolaj, olíva olaj, szezám olaj vagy mandula olaj

Üljetek le a földre! Mondjátok el neki, hogy mi következik most. Minden kis apró porcikáját
masszírozzátok át babátoknak, figyelve arra, hogy mi esik jól neki, mi az, amit szeret.

Kedvcsináló videóban megnézhetitek milyen egy masszázs, amely a hasfájás megelőzésére
szolgál! Próbáljátok nyugodtan ki!

Hozzátáplálás folyamata

Hozzátáplálás elmélete

A csecsemők hozzátáplálásában, a szilárd táplálékok bevezetésében új szakmai állásfoglalás jelent meg.

A hozzátáplálást legkorábban az 5. hónap elejétől el lehet kezdeni, és legkésőbb a 6. hónap végéig el kell kezdeni, ami nem zárja ki a 6 hónapos korig tartó kizárólagos szoptatást.

A hozzátáplálás megkezdése

A hozzátáplálást úgy kell 5-6 hónapos korban elkezdeni, hogy a szoptatás gyakorisága ne csökkenjen a következő hónapokban sem.

Új ételek bevezetése

  • A hozzátáplálás mellett korlátlan alkalommal folytatható a szoptatás
  • Az új ételek bevezetése a délelőtti órákban történjen
  • Eleinte 1-2 kávéskanál mennyiségben, mely fokozatosan emelhető
  • Az új ételek egyenként kerüljenek bevezetésre
  • Két új étel bevezetése között legalább 3 nap teljen el

Potenciálisan allergizáló táplálékok

Földimogyoró, csonthéjasok (dió, mogyoró, mandula, makadámdió, kesudió, fenyőmag stb.), szezámmag, mustármag, tehéntej, tojás, hal, tenger gyümölcsei (kagylók, rákok), szója, búza, zeller, farkasbab.

Allergén ételek (tojás, hal, mogyoróvaj stb.) betöltött 4 hónapos kortól (5. hónap kezdetétől) adhatók, de ügyeljünk arra, hogy ezekből soha ne kapjon a csecsemő nagyobb mennyiséget.

Hozzátáplálás gyakorisága

  • 5–6 hónapos korban naponta 1-2 alkalommal,
  • 6–8 hónapos korban naponta 2-3-szor,
  • 9–12 hónapos kortól: naponta 3-4x kapja a csecsemő,
  • 1 éves kor után 3 főétkezés (reggeli, ebéd, vacsora) és két kisebb étkezés (tízórai, uzsonna).

Amire figyeljünk

  • Spenótot, sóskát magas oxalát tartalma miatt csak hetente egy alkalommal adjunk
  • Friss, vegyszermentes zöldség és gyümölcs hiányában inkább mirelit vagy kész bébiételt válasszunk
  • Előfordulhat, hogy bizonyos zöldségek – cékla, feketeáfonya, rebarbara – rózsaszín/piros, nagymennyiségű sárgarépa – narancssárga, zöld spárga pedig zöld színűre színezheti a csecsemő vizeletét
  • A vas felszívódását a tehéntej/tápszer, tea, kakaó, növényi rostok gátolják
  • A magas C-vitamin tartalmú ételek növelik a vas felszívódását
  • Az első életévben tehéntej rendszeres és nagyobb mennyiségű adása tilos! 6 hónapos kortól csak kis – maximum 100 ml/nap-mennyiségben adható a tehéntej (lehetőleg 1,5% zsírtartalmú
  • Az ételeket biztonságos módon, megfelelő állaggal készítsük el
  • Az életkori fejlettségnek megfelelő módon adjuk a csecsemőnek
  • Mindig figyeljük a baba reakcióit, ha nem kér, többet ne erőltessük!

Hozzátápláláshoz további ötletek és sok finom recept itt található

Hozzátáplálás folyamata

Hozzátáplálás gyakorlata

Gyakorlati útmutató az új irányelvnek megfelelően

Az ételek elkészítésénél fokozottan figyelni kell

  • Tisztaságra
  • Válasszuk külön a megfőzött és nyers ételt
  • Főzzük meg alaposan
  • Tároljuk biztonságos hőmérsékleten
  • Használjunk biztonságos vizet és nyersanyagokat
  • Nyers húsok esetén különös figyelmet kell fordítani az ételfertőzések elkerülésére

Az ételek állaga

  • A folyékony-pépestől indulva a darabos, majd szilárd ételek bevezetése fokozatosan történjen
  • Zöldség fajtája szerint lehet passzírozni vagy turmixolni. Kezdetben segíthet a fokhagymanyomó
  • A rágásra szoktatást általában 8–10 hónapos kor körül kezdjük úgy, hogy villával törjük össze a főzeléket, egy-egy nagyobb, de egészen puha darabot hagyjunk benne

A hozzátápláláshoz szükséges eszközök

Almareszelő, fokhagymanyomó, botmixer, műanyag tárolók, edények, serpenyők, aprító, citromfacsaró, reszelő, hámozó, külön vágódeszkák (zöldség, gyümölcs, hús), jégkockatartó, párolóbetét, mérleg, szűrő, fakanál

A hozzátáplálás technikája

  • Amíg a csecsemő nem tud önállóan ülni, az anyuka tartsa az ölében, jól megtámasztva vagy ültesse a csecsemőt az etetéshez hordozószékbe és a szilárd táplálékot adja kanállal
  • Amikor a csecsemő már önállóan tud ülni magas etetőszékbe ültethető
  • Általában 10–12 hónapos kortól elkezdhető az evőeszközzel történő önálló táplálkozás, amikortól a csecsemő erre készséget mutat, engedjék meg, hogy önállóan egyen, amellett az anyuka egy másik kanállal segíthet
  • A már önállóan táplálkozó csecsemő/kisded a családi étkezés részese legyen

Rágcsálnivalók

  • Legyenek borsó nagyságúak, vagy egészen vékony puha szeletek, melyek a fogínyek (fogak) között és a szájban könnyen összenyomhatóak és szétomlóak
  • Ajánlott: banán, puha körte, sárgabarack, sárgadinnye, mangó, avokádó, megfőzött kelvirág, brokkoli, édesburgonya, sütőtök, megfőzött kis húsgombóc, sajt, kenyérhéj, kifli csücske
  • Akkortól kezdjük adni, amikor a csecsemő már önállóan tud ülni és kialakul az a finommotoros készég, ami lehetővé teszi, hogy kis darabos ételeket mutató és hüvelykujja közé fogva szájához vigye

Rágcsálnivalók adása kizárólag felnőtt felügyelete mellett történhet!

Kerülendő ételek, folyadékok

  • Ne adjunk sót és cukrot a pürékhez, ételekhez
  • Natív méz (hőkezelt méz azonban adható)
  • Gyógyteát, fekete és zöld teát
  • Natív, hígítatlan tehéntejet
  • Pasztörizált, vagy forralt tej fő ételnek nem adható
  • Kecsketej
  • Sűrített tej,
  • Egészben adott dió, mogyoró, egyéb dió, cukorka, cseresznye, kukorica, kemény, nyers gyümölcs vagy zöldségdarab stb. fulladást okozhat.

Az állati eredetű élelmiszereket egyáltalán nem tartalmazó, vegán diéta szoptatós anyának és a csecsemő számára kerülendő

Hozzátápláláshoz további ötletek és sok finom recept itt található

A Kiskanálkommandó jó tanácsai a hozzátápláláshoz

A csecsemő első kanala

COVID-19, Együtt az újszülöttel, Gyermekgondozás, Várandósgondozás

Ajánlott weboldalak

Az alább felsorolt oldalakat jó szívvel ajánljuk böngészésre

Szoptatás

http://www.szoptatsert.hu
https://szoptatasportal.hu
http://www.lll.hu
http://www.llli.org (angol)
http://heimpalkorhaz.hu/anyatej/
http://www.ibclc.hu
https://www.bethesda.hu/kisokos/szoptatasrol
szoptatás mellett szedhető gyógyszerek

Gyermekgondozás

http://www.babaszoba.hu
http://www.gyogyhirek.hu
http://www.babasmamas.hu
http://www.babanet.hu
http://www.babfalva.hu
https://voroskereszt.hu/?media_dl=8100
Babahordozás
Nem alszik a baba
Hozzátáplálás
Anya kérek még-Manó Menü
Új könyv: Válogatós gyerekek

Szülés, várandósság

https://lenardorsi.hu/
http://www.perinatus.hu
http://keszuljaszulesre.hu/
https://szuletestrening.hu/

Covid-19

http://www.koronavirus.gov.hu
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus
https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/uj_koronavirus
https://www.nnk.gov.hu/index.php/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus
https://www.who.int/emergencies/diseases/novel-coronavirus-2019/events-as-they-happen (angol)
https://www.worldometers.info/coronavirus/ (angol)
https://www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/about/index.html (angol)

Intézmények

Dédelgető Bölcsőde
Kikelet Bölcsőde
Bébi Hotel
Pátyolgató Óvoda
Körtés Magánóvoda
Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Pátyi Waldorf Iskola