Friss információk

Osztályvizsgálatok

Kedves Szülők!

Iskoláskorban is folytatódnak a kötelező szűrővizsgálatok, mellyel nyomonkövethetjük gyermeketek fejlődését. Ezeket a vizsgálatokat a páros évfolyamokra járó gyerekek körében végezzük.

A vizsglat két részből, egy védőnői szűrésből és egy komplex iskolaorvosi vizsgálatból áll.

A védőnői szűrés során megmérjük a gyermekek magasságát, súlyát, mellkörfogatát, vérnyomását. Vizsgáljuk a látásukat, hallásukat.

A vizsgálatba bár kötelező, egy szülői belegyező nyilatkozatot ki kell töltenetek, ezt itt éritek el!

A vizsgálatról írásos igazolást adunk ki. Ha ebben az igazolásban szerepel javaslat további, szakorvosi vizsgálatra, akkor kérlek, hogy haladéktalanul kérj időpontot a megfelelő szakorvoshoz és a vizsgálat eredményét a lehető legrövidebb idő alatt juttasd el számunkra.

A te szülői felelősséged, hogy gyermeked egészsége megőrzésének céljából megkapja a megfelelő ellátást. Azonban erre a törvény is kötelez. Kérlek vedd figyelembe, hogy amennyiben a javasolt szakorvosi vizsgálat indokolatlanul elmarad, sajnos gyermekvédelmi jelzést kell tennünk.

Annak érdekében, hogy ne okozzon külön problémát a leletek visszajuttatása, nyugodtan küld el számunkra e-mailben.

Iskolavédőnői e-mail cím:
iskolavedonok.paty@gmail.com

Köszönjük a segítőkész együttműködésedet!

Vizsgálatok tervezett időpontjai

OsztályVédőnőIskolaorvos
2.a.
2.b.
2.c.
4.a.
4.b.
4.c.
6.a.
6.c.
8.a.
8.c.